
A Rail Cargo Hungariának a szlovén SŽ-Tovorni promet d. o. o. vállalattal fennálló kiváló kapcsolatait erősíti az egyeskocsi-fuvarozás területén megvalósuló együttműködés. Szorosabbra fűzéséről Budapesten megállapodást írt alá Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Logistics-Hungaria ügyvezető igazgatója és Ernest Gortan, a SŽ-Tovorni promet Igazgatótanácsának elnöke.
Mindkét országban állami támogatás segíti a szórt és kocsicsoportos küldemények vasúti továbbításának fenntartását. Ezek a forgalmak a leginkább munkaerő-igényesek, a legkevésbé rentábilisak a rövid szállítási távolságok és a kapcsolt szolgáltatási paletta szükségessége miatt. A ma aláírt megállapodás értelmében a két társaság felgyorsítja az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban. Az erre kidolgozott mátrix-rendszer alkalmazásával elsősorban a jelenleg közúton bonyolított forgalmakat igyekeznek környezetkímélő alternatívára, vasútra terelni.
Az egyeskocsi-fuvarozás szubvencionálásának fontosságát fokozza az a körülmény, hogy a vasút versenyképessége még azokban a vasúton általában előnyösebben szállítható áruszegmensekben sem elég erős, mint pl. ásványi termékek, mezőgazdasági termékek, faipari áruk.
Magyarországon 2021 óta állami támogatás segíti az egyeskocsi-forgalom fennmaradását. A vasútvállalatok évente 6,4 milliárd forint szubvencióra pályázhatnak. Összesen 9 vasútvállalat kínál jelenleg ilyen szolgáltatást. A támogatásra nagy az igény, a társaságok a 2024. évi keretet már az év vége előtt kimerítették. Országos lefedettséget csak az RCH biztosít, egyúttal a forgalom legnagyobb részét is a társaság bonyolítja.
Magyarországon ez az összetett vasúttechnológia teszi lehetővé, hogy 700 nemzetgazdasági szempontból fontos üzem hozzájusson nyersanyagaikhoz és piacra juttathassa áruit. Részükre ez a fuvarozási megoldás jelenti a logisztikai ellátásuk biztonságát. A támogatás futamideje hamarosan lejár. A szubvenció fenntartása és folyósítása a 2026. évvel kezdődő újabb ötéves periódusra meghatározó jelentőségű.