A nemzetközi elvárásoknak megfelelően Integrált Irányítási Rendszert, és azon belül Környezetközpontú Irányítási Rendszert működtetünk, mely tanúsítás megszerzésével az volt a célunk, hogy továbbra is a megelőzésre és a környezetterhelés redukálására törekedjünk.
A mindennapos irodai működésünkhöz kapcsolódóan olyan programokat hirdetünk, amelyekkel fenti törekvéseinket mikrokörnyezeti, munkavállalói szintekre is lebontjuk, és projektjeinket a kollégákat bevonva valósítjuk meg.
Az állami erdőgazdaságok több éve partnereink a vasúti árufuvarozási szolgáltatásaink kapcsán. Az együttműködés keretében 2014 óta rendszeresen szervezünk közös hulladékgyűjtési akciókat a magyar erdők védelmében, amely során jelentős mennyiségű hulladéktól tisztítjuk meg környezetünket.
Faültetési akció a Népligetben
A Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatai 2016 márciusában hat platáncsemetét ültettek el a budapesti Népligetben. A csemetéket a biológiai életciklusuknak legmegfelelőbb időpontban ültették el a parkban, és mindegyik mellett egy emléktábla jelzi az utókor számára vállalatcsoportunk támogatását.
Vállalatunk az FTC női kézilabdacsapat névadó szponzoraként, valamint az 5 magyarországi Rail Cargo Group leányvállalat szívügyüknek érezték, hogy csatlakozzanak a Fradi faültetési akciójához, amelynek keretein belül egy-egy platánfa megvásárlásával járultak hozzá a Népliget megszépítéséhez.
Rail Freight Forward
A Rail Cargo Group a Rail Freight Forward – európai vasútvállalatok szövetsége – tagja, amelynek célja az árufuvarozás környezetre gyakorolt negatív hatásainak csökkentése, és a mobilitás hatékonyabbá tétele innovatív megoldások és intelligens közlekedési kombinációk segítségével.
További információk a weboldalán.